Az Egyesült Államokban, a Kennedy elnök elleni merényletről elhíresült Dallasban található a római katolikus ciszterci rend egyik temploma (képünkön) , amelyhez a magyarországi Bélapátfalva apátsági kolostori temploma szolgált mintául.

Ennek magyarázata, hogy a második világháború után a hazai ciszterci szerzetesek közül a pesszimistábbak a mielőbbi külföldre távozás mellett döntöttek, és az 1947-es („kékcédulás”) választások nyomán az addig derűlátóbb rendtársak közül is számosan követék példájukat. A zirci központú cisztercieket 1950-ben gyakorlatilag feloszlatták, iskoláikat, vagyonukat elvették, ez további egyházi személyek külföldre történő távozását indukálta. Számosan nyugat-európai testvér-rendházaknál találtak befogadásra, mások az óceánon túl remélték helyzetük megnyugtató alakulását. Utóbbiak az amerikai vándoréveket követően 1954-ben a dallasi püspök meghívására a texasi nagyváros Forth Worth kerületében leltek otthonra és fontos tevékenységre is: segíthették az University of Dallas katolikus egyetem megalapítását (oktató tevékenységüknek már korábban jó híre kelt Amerika-szerte). Az ott gyökeret vert magyar csoporthoz a további esztendőkben, különösen 1956 után újabb hazai rendtársak csatlakoztak, megerősítve a magyar jelenlétet Dallasban. Munkájukat általános elismerés övezte ennek tudható be, hogy 1961-ben önálló monostort alapíthattak, amely felvette a Dallasi Miasszonyunk Ciszterci Apátság nevet. Ők alapították meg 1962-ben a Cistercian Preparatory School-t, az egykori hazai tanintézeteikre – módszereiben, nevelési elveiben és eredményeiben is - emlékeztető nyolcosztályos, egyetemre előkészítő középiskolát.

Az évtizedek során ide érkezett mintegy félszáz magyar szerzetes időközben templomot kezdett építeni, ehhez a mintát - mint említettük - a bélapátfalvai román stílusú templom szolgáltatta, amely nemzetközileg is elismert műemlék és történelmi nevezetesség. A dallasi apátsági templom 1991–92-ben, a középiskola öregdiákjainak adományából épült, tervezője Gary Cunningham, az iskola 1971-ben végzett diákja.

____________________________________________________________

„Magyar emlékek a világban” címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.

Az észak-olasz nagyváros egyik fő nevezetessége a Casa Buonarroti, a névadó család egykori palotája.

Lionardo Buonarroti a reneszánsz művészet óriásának, Michelangelónak volt az unokaöccse, aki – jó érzékkel – nagybátyja emlékének szentelte az épületet, valamint a benne található műkincseket, köztük számos Michelangelo-alkotást és a tízezer kötetes könyvárat.

Utóbbi a család történetébe enged bepillantást, de a Mester számos rajzát és levelét is tartalmazza.

Azért azonban, hogy a ház ma – a hasonló emlékekben egyáltalán nem szűkölködő – Firenze művészetkedvelő lakóinak és látogatóinak egyik mágnesévé vált, maguk az olaszok is elismeréssel adóznak hazánkfia, Tolnay Károly (1899-1981) emlékének.

Ezt tanúsítja a bejártnál elhelyezett márványtábla is.

A művészettörténetben inkább Charles de Tolnay néven jegyzett tudós a bécsi egyetemen végzett 1918-ban,  de magyar mesterének Fülep Lajost és Lukács Györgyöt tekintette, a Vasárnapi Kör számos tagjával, köztük Balázs Bélával, Bartókkal, Kodállyal is kapcsolatot tartott. Tanult, illetve tanított Berlinben, Hamburgban, majd a párizsi Sorbonne-on, 1939-ben pedig az Egyesült Államokba menekült. Az óceánon túl Princetonban, majd New Yorkban, a Columbia Egyetemen dolgozott, főleg a flamand kora-reneszánszt és az olasz reneszánszt kutatta. Ennek kapcsán vált Michelangelo életművének nemzetközileg elismert szakértőjévé, aminek megkoronázásaként 1965-ben meghívták Firenzébe a Casa Buonarroti vezetésére. Ő alakította mai formájára a Michelangelo-múzeumot és információs központot, amelyben nemcsak munkahelyre, de haláláig otthonra is lelt.

____________________________________________________________

„Magyar emlékek a világban” címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.

Az egyik legjelentősebb magyar Kelet-kutató, Vámbéry Ármin (1832-1913) Wamberger Hermann néven, szegény zsidó család gyermekeként látta meg a napvilágot Szentgyörgyön, Pozsony közelében (ma: Sväty Jur). Hároméves korában megbénult a bal lábára, így járta be később Közép-Ázsia országait. Édesapja röviddel az ő születése után meghalt, a család Dunaszerdahelyre költözött, születési helyeként is sokszor tévesen ezt a csallóközi várost jelölik meg (most gimnázium viseli ott a nevét). A helyi népiskolába járt 12 éves koráig, azután szabóinas volt, majd a falusi kocsmáros gyerekének lett a házitanítója. Tehetősebb támogatói segítségével tanulmányait előbb a szentgyörgyi piarista gimnáziumban, 1847-tő a soproni evangélikus líceumban, majd Pozsonyban és Pesten folytatta. Nevét diákkorában, az 1850-es években magyarosította. Ritka nyelvtehetséget árult el: tizenhat éves korára már folyékonyan beszélt magyarul, latinul, franciául és németül, közben tanulta az angolt, néhány skandináv nyelvet, oroszt, szerbet és más szláv nyelveket, majd megtanulta a török nyelvet is. 1857-ben Eötvös József támogatásával Konstantinápolyba utazott, ahol négyéves tartózkodása alatt sikerült olyannyira törökké válnia, hogy egy híres államférfi titkárává választotta. Mindeközben tudományos folyóiratokban számos tanulmányt tett közzé – török források alapján – a magyarság történelmi vonatkozásairól, 1858-ban ott, a Boszporusz partján jelent meg első műve, a német-török és török-német szótár.

Később, Szamarkandban felkeltette házigazdái gyanúját, de a több mint félórás kikérdezés alatt meggyőzte őket igazhitű voltáról. 1864-ben érkezett vissza Pestre, első ízben sikerült egy európainak oda ellátogatnia, amerre Vámbéry Ármin járt. 1865-ben Angliába utazott, ahol kitüntető fogadtatásban és elismerésben részesítették, több tudományos társaság, többek között a Royal Geographical Society tiszteletbeli tagjává választotta, útirajza is Londonban jelent meg először. 1865 és 1904 között a budapesti tudományegyetemen a keleti nyelvek tanára. Bár a magyar tudós társaság nem osztotta a népünknek nem finnugor, hanem török eredetét valló Vámbéry elveit, 1876-ban az MTA rendes tagja lett. 

A magyar államfő 2011-es közép-ázsiai útja során Buharában emléktáblát leplezett le Vámbéry Ármin tiszteletére. A tábla állításához a megyei üzbég önkormányzat és a Magyar Tudományos Akadémia közösen járult hozzá. Schmitt Pál joggal mondhatta, hogy Vámbéry egyaránt fontos a magyaroknak és az üzbégeknek, hiszen hiteles információkkal látta el a világot a nyugati civilizációtól akkor még elzárt térségről, első kézből számolt be az oroszok közép-ázsiai terjeszkedéséről.

Buhara kormányzója a megemlékezésen azt emelte ki, hogy a magyar orientalista mindig objektívan, részrehajlás nélkül írt a térségről, könyvei és cikkei felkeltették Európa érdeklődését Közép-Ázsia történelme iránt. Az ünnepélyes aktuson elhangzott, hogy 2013, a keletkutató halálának 100. évfordulója Vámbéry Ármin emlékéve lesz.

____________________________________________________________

 „Magyar emlékek a világban” címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.

  Gróf Esterházy János (1901-1957) előkelő főnemesi családból származott. Az apja korán meghalt, anyja özvegyen nevelte, két testvérével együtt. A család 5000 holdnyi birtokának kilenctizedét veszítette el a trianoni békével Csehszlovákiához csatolt országrészben a földreform miatt. Az 1920-as évek közepén kezdte közéleti pályafutását, a magyarok visszaszorítását is magában foglaló "csehszlovakizmus" ellenzőjeként lépve fel. Az 1935-ös választásokon Kassáról bekerült a csehszlovák parlamentbe. Önrendelkezési jogot, nemzeti, vallási és kulturális téren a fejlődés biztosítását, Szlovákia és Kárpátalja számára autonómiát követelt. Edvard Benes miniszterséget ajánlott neki, de ő csak úgy vállalta volna el, ha orvosolják a magyarság sérelmeit. Az első bécsi döntés után, Esterházy János személyesen szlovák területen maradt, és megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. A hetvenezres magyarság érdekeit védelmezte, és egyben a magyar kormánytól a szlovák lakosság jogainak betartását követelte a visszacsatolt területeken. Többször tárgyalt a szlovák állam elnökével, Jozef Tisóval a magyar kisebbség jogairól, a szlovák parlamentben ő volt az egyetlen magyar képviselő. És ő volt a szlovák parlament egyetlen képviselője, aki a 68/1942-es alkotmányi törvény ellen szavazott, ami a zsidóság kitelepítéséről szólt. Így indokolta az álláspontját: “mint az itteni magyarság képviselője leszögezem ezt, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom.”

Esterházy János zsidók, csehek, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben. Magyarország 1944. októberi német megszállása ellen memorandumban tiltakozott. A nácik rövid időre internálták, a Gestapo körözte. Pozsony felszabadítása után a szovjet hatóságok internálták, de 12 nap után szabadlábra helyezték. Utána a helyi ideiglenes szlovák kormány képviselőjével, Gustáv Husákkal tárgyalt, ahol szóvá tette a magyarok üldözését. Husák utasítására letartóztatták, és átadták a szovjet titkosszolgálatnak. Koholt vádak alapján tíz év szibériai kényszermunkára ítélték. 1949-ben kiadták Csehszlovákiának, ahol már 1947-ben halálra ítélték “a fasizmussal való együttműködése” miatt. Elnöki kegyelemben részesült, és életfogytiglant kapott. Külső segítséggel alkalma lett volna megszökni, de ezt elutasította, mondván hogy nem bűnös, tehát nincs miért szöknie. Az 1955-ös általános amnesztia során a büntetését 25 évre csökkentették, de ebbe nem számították be a szovjet fogságban eltöltött időt. 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönében meghalt. A parancsnok nem adta ki a hamvait a családnak, hanem Prágába szállíttatta. Az urna a Pankrác-i börtön főigazgatóságán került elhelyezésre több éven keresztül (1965-ig), amikor döntés született, hogy 57 más politikai fogoly maradványaival együtt a Motol-i temető közös sírjában helyezzék örök nyugalomra. 

1993-ban Göncz Árpád akkori köztársasági elnök kérésére az orosz legfelsőbb bíróság Esterházy ítéletét semmisnek mondta ki, s rehabilitálta őt. Ez azonban Csehországban és Szlovákiában mind a mai napig nem történt meg, hivatalosan továbbra is háborús bűnös. Emlékét a Mírov melletti temetőben jelképes sír őrzi, a környéken élő és távolabbról idelátogató magyarok gyakran felkeresik.

Az anyai ágon lengyel arisztokrata származású Esterházy János bronz mellszobrát, Blaskó János szobrászművész alkotását 2011 júniusában a varsói Ursynów kerületben lévő Gielniowói Boldog László-templom mellett állították fel.

A szobor az Országgyűlés elnökének adománya, a talapzat az ursynówi önkormányzat támogatásával készült, a templom falán elhelyezett, Esterházy János életének, tevékenységének lengyel vonatkozásait bemutató kétnyelvű emléktábla költségeit pedig a Lengyel Veteránok és Meghurcoltak Ügyeivel Foglalkozó Hivatal vezetője vállalta.

Esterházy Jánosnak a lengyel menekültek érdekében a második világháború idején kifejtett tevékenységéért, illetve a lengyel emigráns kormány miniszterelnök-helyettesének, Kazimierz Sosnkowski tábornoknak Magyarországon keresztül Nyugatra történt szöktetésében való közreműködéséért 2009 márciusában a Polonia Restituta lengyel posztumusz kitüntetést adományozták.

2011 decemberében a csehországi Politikai Foglyok Konföderációjának (KPV) döntése alapján a kommunizmus áldozatai prágai kegyhelyének központi emlékművére csak két tábla került fel: Esterházy Jánosé és Josef Bryksé. A grófé a csehszlovák börtönben elhunyt politikai foglyok, míg Bryksé a munkatáborokban elhunytak emlékét őrzi. A sírban nyugvó további ezrek nevei a központi emlékmű körül elhelyezett márványtáblákon sorakoznak. A prágai emlékhelyet a Motol köztemetőben a kilencvenes évek közepén hozták létre azon a helyen, ahol 1954 óta tömegsír volt. A kommunizmus áldozatainak felújított prágai emlékhelyét a tervek szerint november közepén kellett volna felavatni, de az akkor még nem történt meg. Az emlékhely felavatásának új dátuma egyelőre nem ismeretes.

 Esterházy táblájának központi elhelyezése szenvedélyes vitát indukált a cseh és – még inkább – a szlovák sajtóban. Az ellenzők főleg azt feszegetik, hogy mi köze Esterházynak a kommunizmussal szembeni ellenálláshoz, és milyen alapon kapott helyet emléktáblája az ellenállás mártírjainak emlékművén. A Lidové Noviny neves cseh konzervatív napilap helyet adott Bohumil Dolezal politológus írásának is, aki konkrét tényeken és objektív módon mutatja be Esterházy tevékenységét, amely a cseh és a szlovák közvélemény előtt máig szinte ismeretlen. "Mi elsősorban azért tiszteljük Esterházy Jánost, mert a második világháború idején a zsidók deportálása ellen szavazott a szlovák parlamentben" – indokolta Esterházy táblájának elhelyezését a központi emlékművön Nadezda Kavalírová, a KPV elnöke.

____________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.

1956 Lengyelország számára is történelmi év volt, a forradalmi megmozdulások még ott kezdődtek, ezek támogatása kiemelten szerepelt a magyarországi népfelkelés kezdetekor megjelent - és az utcákon visszhangzott - jelszavak között is. A lengyelek is támogatták a magyarok küzdelmét, egyebek mellett adományokkal. Varsó belvárosában, a Szépművészeti Akadémia főkapujánál működött az egyik legnagyobb adománygyűjtő pont, erre ma ott kétnyelvű tábla emlékezteti az arra járókat.

A sziléziai Wroclawban 2011 novemberében avattak emléktáblát 1956 tiszteletére. A város lakói – mint azt a háromnyelvű szöveg megörökíti – honfitársaikhoz hasonlóan vért adtak és pénzt gyűjtöttek a magyar forradalmároknak. Közel kétszáz liter vér és több mint kétmillió zloty gyűlt össze, az adományt különgéppel szállították Budapestre. Az avató ünnepségen, amelyen Sólyom László korábbi köztársasági elnök is beszédet mondott, elhangzott, hogy a wroclawi munkások és diákok akkor kitűzték a magyar zászlót, tiltakoztak a szovjet intervenció ellen, sok kommunista párttag pedig visszaadta tagkönyvét.

Néhány nappal később az északnyugat-lengyelországi Szczecinben ugyancsak felavattak egy háromnyelvű táblát, amely a magyar forradalom iránt a városban 1956-ban megnyilvánult szolidaritásról emlékezik meg. Ebben a – Magyarországtól legtávolabb fekvő – lengyel városban is gyűjtöttek adományokat, pénzt, élelmiszert, vért, gyógyszert. Szczecin akkoriban Csepel testvérvárosa volt, ezért a több teherautónyi adományt egyenesen oda küldték. A szállítmány a forradalom leverése után indult el és ért Csepelre. Szczecinben bélyeget is adtak ki, amelyen két egymásba fonódó kéz és a Szczecin - Csepel felirat látható, s amelyet a tábla is megörökít.
1956. december 10-én a városban 2-3000 ember tüntetett a szovjet konzulátus előtt a magyarországi beavatkozás ellen. Megostromolták és elfoglalták az épületet. Ez volt az egyetlen szovjet külképviselet az egész keleti tömbben, amelyet megostromoltak és elfoglaltak. Az épületben jelenleg a Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) szczecini részlege működik. Az emléktábla ennek falán kapott helyet, Kiss Róbert magyar nagykövet avatta fel, jelen volt egy csepeli küldöttség is Ábel Attila alpolgármester vezetésével.

__________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.

Az 1956-os magyarországi eseményekre a világ legtávolabbi pontjain is felfigyeltek. Különösen így volt ez Ausztráliában, ahol az ez időben megrendezett melbourne-i olimpián a magyarok ügye melletti szimpátia számos megnyilvánulására nyílt mód. Az ötödik kontinensen ekkoriban 15 ezer ember vallotta magát magyar származásúnak. Sydneyben megjelenő újságjuk, a Dél Keresztje angol nyelvű különkiadásában így tájékoztatta olvasóit a forradalom céljairól: “Nincs olyan épeszű ember Magyarországon, aki vissza akarná állítani a régi rendet, visszahívná Horthy admirálist fehér lován, és visszaadná régi tulajdonosaiknak a nagybirtokokat. De követelik a szabad választásokat, a függetlenséget és mindazokat a szabadságjogokat, amelyeket a békeszerződés és az ENSZ Alapokmánya garantált".

Az 1956 utáni menekülthullám csaknem megduplázta a magyarság számát az ötödik földrészen. Kezdeményezésükre és anyagi hozzájárulásukkal 1968-ban emlékművet állítottak fel, amely valamennyi magyar hős előtt tiszteleg, aki 1848 és 1956 között életét áldozta a hazáért. (A világon itt foglalták először térplasztikával emlékbe a II. világháború magyar halottait.) A melbourne-i Carlton temetőben emelt öt és fél méter magas márványoszlop tetején hárommázsás bronz turulmadár őrzi az elhunytak dicsőségét. A művészeket – Valler Károlyné szobrászt és Dévényi Ferenc építészt – az a cél is vezérelte, hogy alkotásuk emlékeztessen az erdélyi Fehéregyháza egykori csataterén, Petőfi eltűnésének színhelyén emelt obeliszkre. Az avatáson a magyar szervezetek több száz tagja mellett részt vettek a lengyel és az ukrán emigránsok képviselői, valamint az ausztrál kormány megbízottja is. Azóta hagyománnyá vált, hogy az Ausztráliában járó magyar hivatalos vendégek is elhelyezik itt az emlékezés virágait.

A dél-amerikai Kolumbia fővárosának székesegyházában márványtábla emlékeztet 1956 hőseire.

 A tábla mellett maga a katedrális is a világban fellelhető magyar emlékek sorát gyarapítja. A templom - és a város - patrónája ugyanis "Santa Isabel de Hungría", azaz II. Endre magyar király leánya, Árpád-házi Szent Erzsébet (1207-1231).

(A Magyarországon született, de kiskorától a türingiai Wartburg várában élt királylány /lásd korábban, sorozatunkban/ kultuszát az egykori spanyol alkirályságban a XVI. században honosították meg német és spanyol szerzetesek.)  

Az 56-os forradalom emlékét számos európai országban megörökítették. A mellékelt fotó Capri szigetén készült - sorozatunk olvasóit nem lepheti meg, hogy az olaszok különös affinitást tanúsítottak a magyarok szabadságvágya iránt, főképp a Garibaldi-féle függetlenségi harcokban tapasztalt magyar részvétel okán. Az idegenforgalomban amúgy is bővelkedő Itália egyik leglátogatottabb pontján, Capriban az egyik központi tér elnevezése őrzi 1956 magyar mártírjainak emlékét.

Az 56-os forradalom emlékének megörökítése természetesen szóba sem jöhetett 1989-90 rendszerváltó hónapjai előtt az egykori "szocialista tábor" országaiban, még kevésbé magában a Szovjetunióban. Azóta viszont ilyenekre is bukkanhatunk, mint például a litván főváros, Vilnius óvárosához vezető egyik műemlék, a Hajnal kapu falán.

 A kétnyelvű tábla azt örökíti meg, hogy 1956. november 2-án, a - Báthory István által alapított - egyetem diákjai, a magyar forradalom hírét hallva az egyik temetőtől idáig, a Hajnal-kapuig vonultak szolidaritásuk jegyéül, majd a kapunál szimpátiatüntetést tartottak.

A tüntetést a szovjet karhatalmi erők feloszlatták, számos diákot (köztük Tomas Venclova kortárs litván költőt) letaróztattak, őket később kicsapták az egyetemről is. A táblát a két ország államfője, Sólyom László és Valdas Adamkus avatta fel az ötvenedik évforduló kapcsán.

    __________________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.

Az orosz főváros egyik híres műemlék-együttese, a Donszkoj kolostor tőszomszédságában található az a temető, ahol tömegsír rejti a sztálini belügyminisztérium, az NKVD számos neves és névtelen áldozatát. E sírba fektették a két világháború közötti Magyarország legtehetségesebbnek tekintett konzervatív politikusát, Bethlen Istvánt (1874-1946), aki 1921 és 1931 között a kormány élén állott.

Bethlen gróf régi arisztokrata család sarjaként fiatalon kapcsolódott be a politikába, 1901-ben - liberális színekben - már honatyaként vonult be az Országházba. 1919-ben aktív politikai szerepet vállalt a Tanácsköztársaság megdöntésében, ő képviselte a bécsi ellenforradalmi komitéban a Horthy Miklós vezetésével megalakult szegedi kormányt. Miniszterelnökké választását követő egyik első törvényjavaslata - IV. Károly elvetélt puccskísérletei után - a Habsburg-ház trónfosztására vonatkozott.

Ugyanakkor mindent elkövetett a feudális kiváltságok megőrzéséért és a nagytőke helyzetének megszilárdításáért. Trianon a személyében is érintette (erdélyi birtokai román fennhatóság alá kerültek), a kialakult állapotokat azonban józan fejjel mérlegelte. Elsősorban a belpolitikai helyzet megszilárdításával, ügyes kompromisszumokkal, nemzetközi téren pedig aktív diplomáciával igyekezett az ország helyzetén javítani. Miniszterelnöksége idején vették fel Magyarországot a Népszövetségbe.

A Bethlen-korszak politikai és gazdasági eredményeit az 1929-ben kitört világválság jelentős részben megsemmisítette. A gróf lemondott miniszterelnökségéről - közéleti súlyát azonban megőrizte. Tekintélyét erősítette, hogy szembeszállt a fokozódó jobboldali radikalizmussal. 1943-1944-ben az angolszász orientáció markáns személyisége volt, amit sem az országot 1944-ben megszálló németek, sem az őket kiverő szovjetek nem felejtettek el. Bethlen István a náci megszállás alatt illegalitásba vonult, ám a szovjet belügyi alakulatok elől már nem tudott elrejtőzni. Elfogták, Moszkvába vitték, és ott élete végéig börtönben tartották. Halála időpontja sokáig bizonytalan volt, a mára elfogadott dátum: 1946. október 5-e, ekkor húnyt el a Butirszkaja börtön kórházában, nagybetegen.

A KGB irattárában 1993-ban fellelt dokumentumokból derült ki, hogy a moszkvai Donszkoj kolostor melletti temetőben, a politikai elnyomás áldozatainak egyik tömegsírjában találhatók Bethlen István maradványai. Hamvait 1994-ben szállították haza, és temették el, de a számos névtelen vagy azonosított lengyel, orosz, német, osztrák vagy japán politikai, illetve hadifogoly sírköve mellett 17 éve márvány síremlék őrzi az egykori magyar kormányfő emlékét is a Donszkojban.

Gróf Bethlen Istvánra 2011 őszén immár másodízben emlékeztek meg Moszkvában, a politikai megtorlások áldozatainak oroszországi emléknapja alkalmából. A síremlék előtt magyar és orosz történészek, levéltárosok, a magyar kultúra barátai hajtottak fejet.

_________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.  

A kalandos sorsú Hudecz László (1893-1958) egy hatgyermekes mérnökcsalád első gyermekeként született Besztercebányán (ma Szlovákia is büszke rá). A Budapesti Műszaki Egyetemen végzett 1914-ben, és 1916-ban már a Magyar Királyi Építészkamara tagja volt. Az I. világháborúban orosz fogságba esett, később, 1920-ban kalandos úton Sanghajba szökött, ahol először egy amerikai építőcég alkalmazottjaként megtanult angolul és kínaiul, majd 1925-ben önállósodott. Magyar állampolgárságát azonban csak 1928-ban kaphatta meg, 1942-ben tiszteletbeli konzul lett. Több felekezet templomát is - térítés nélkül - megtervezte Sanghajban. Az 1940-es évek második felében családjával elhagyta Kínát, és Svájcban, Luganóban telepedtek le, onnan Rómába ment, ahol egy különleges feladatot kapott: a Szent Péter sírját kutató nemzetközi csoport tagja lett, így vált szemtanújává annak, hogyan találták meg a Szent Péter földi maradványait tartalmazó urnát. Később San Fransiscóban leltek új otthonra. Hudecz László amerikai állampolgárként halt meg, hazájától távol, de végső nyughelye a besztercebányai temetőben, a családi kriptában található.

A kínai metropolisban a legszebb épületek “a sanghaji art deco atyjának”, azaz Hudecz Lászlónak a nevéhez fűződnek, az általa ide tervezett épületeket kincsként tartják számon. A műveltebb sanghajiak szerint a népeink között ívelő híd két pillére: Petőfi Szabadság, szerelem című költeményének népszerűsége (ez kötelező olvasmány a kínai iskolákban) és Hudecz építészete. A Kínai Írószövetség sanghaji tagjai pedig már csak azért is megkülönböztetett figyelemmel fordulnak Magyarország felé, mert székházuk – a város ékköve – egy igazi Hudecz-palota.

A Sanghajnak 65 épületet tervező Hudecz László egykori lakóházát kulturális központtá alakítják. A házon belül helyet kapó Hudecz Múzeum kialakításáról szóló megállapodást a közelmúltban írták alá Sanghajban. Hudecz 1938-ban épült sanghaji villája a város Csangning (Changning) negyedében található, évek óta igen rossz állapotban van. A felújítási munkák tervezése 2008-ban kezdődött, a projekt a kínai-magyar együttműködés újabb fontos állomásaként valósul meg. A tervezett Hudecz Múzeum a két ország közti barátság jelképeként, találkozóhelyeként, valamint a nemzetközi építészek eszmecseréjének fórumaként is szolgálhat majd.

______________________________________

Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan és az őt - negyedszázadra rá - követő Charles Simonyi űrturista nyomában mi is kilépünk a kozmoszba, ahol meglepően sok elnevezés őrzi jeles magyarok emlékét. A Holdon például 14 kisebb-nagyobb kráter kapta meg a természettudományok egyik vagy másik magyar kiválóságának a nevét. Közülük tíz a Holdnak a Földről nem látható, de már pontosan feltérképezett túloldalán található, ott van a legnagyobb, a 210 kilométer átmérőjű Kármán-kráter is.

Elhagyva bolygónk közvetlen vonzáskörzetét, a világűr képzeletbeli magyar vándora örömmel fedezhet fel “ismerősöket" a szomszédos planétákon is. Így a Naphoz legközelebb keringő égitesten, a Merkuron kráter viseli Bartók Béla, Jókai Mór, illetve Liszt Ferenc nevét. A hozzánk közelebbi Vénuszon három kráternek (Erika, Margit, Tünde) és egy 975 kilométeres hátságnak (Szél-Anya) magyar csillagászok adtak nevet. Hasonlóan kedvező a kép másik szomszédunkon, a Marson is, ahol négy kráter elnevezése magyar eredetű (Bak, Eger, Igol, Paks). A bolygóközi térben pedig többszáz apró égitest száguld a Nap körül, amelyet magyar csillagász fedezett fel, és/vagy magyar nevet kapott. Az ismert méretűek közül a legnagyobb 137 kilométer átmérőjű, ezt Schulhof Lipót találta meg a végtelen térben, s a Protogeneia elnevezést adta neki.A legtöbb magyar kapcsolódású kisbolygót - szám szerint huszonegyet - Kulin György csillagász fedezte fel. De komoly eredmények fűződnek a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete összefogásához is. Nekik az 1997-ben indított kisbolygó-megfigyelési program keretében több mint ötszáz aszteroidát sikerült felfedezniük. A Nemzetközi Csillagászati Unió nyolc, magyar felfedezésű kisbolygó elnevezését fogadta el. Az Ágasvár nevű, 4-5 kilométer átmérőjű égitest a hazai amatőr csillagászat egyik neves észlelőhelyéről, az ágasvári turistaházról kapta a nevét. A Szeidl névre keresztelt kisbolygó Szeidl Béla csillagász tiszteletére kapta a nevét, a Balázs nevű aszteroida pedig Balázs Lajosról, a Konkoly obszervatórium igazgatójáról – mindkettő felfedezése Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta érdeme. Az 5-6 kilométer átmérőjű Lóczy a nevét Lóczy Lajos geológusról kapta. Egy alig egy kilométeres kisbolygó, amely két és fél év alatt kerüli meg a Napot, Latinovits Zoltán nevét viszi naprendszerünkben. Nem sokkal nagyobb az az égitest, amely Rubik Ernő hírét hordozza. De elneveztek kisbolygót Haynald Lajos erdélyi püspökről, egy obszervatórium megalapítójáról, valamint Teleki Sámuel Afrika-kutatónkról is (Telekiről blogunk egyik korábbi cikkében lehet még olvasni).

Időközben újabb hat magyar felfedezésű kisbolygó nevét fogadta el a Nemzetközi Csillagászati Unió (http://www.mcse.hu). Az 1999 YW14 jelű aszteroidát Wonaszek Antal (1871-1902) csillagászról nevezték el, aki 1897-től haláláig a Kiskartali Csillagvizsgáló igazgatója volt. Az Egri Csillagásztorony (képünkön) régies nevének nyomán Specula (1999 SC10) névre keresztelték el azt a 7-8 kilométer átmérőjű kozmikus sziklát, amely a kisbolygóöv külső részén halad, és 5,53 év alatt járja körül a Napot. Az Aranyjános (2002 RR117) apró, 1-2 km átmérőjű, 3,29 éves keringési idejű égitest, a Jókaimór (2003 NY5) aszteroida 5,54 év alatt kerüli meg a Napot, átmérője pedig 4-5 kilométer lehet. (Talán kevesen tudják, de Jókainak volt egy 8 centiméteres távcsöve, amellyel rendszeresen kémlelte a csillagokat.)

A 4-5 kilométer átmérőjű Tittel (2003 QW68) kisbolygót, amely 5,57 év alatt kerüli meg a Napot, Tittel Pál csillagász, római katolikus pap halálának 172. évfordulóján észlelték először. A Ganz kisbolygó (2003 VL1), ez az 1-2 kilométer átmérőjű aszteroida 3,60 év alatt kerüli meg a Napot, nevét a svájci születésű Ganz Ábrahám (1814-1867) vasöntőmester, gyárosról kapta, ugyanis a magyar nehézipar egyik megteremtője születésének 189. évfordulóján észlelték először.

Harmadik alkalommal neveztek el kisbolygót fiatal magyar tudósjelöltekről: a kaliforniai San Joséban kihirdették a 2010-es Nemzetközi Tudományos és Innovációs Verseny, az ISEF (Intel International Science and Engineering Fair) győzteseit. A HVG Értesülése szerint Amerikában az elmúlt öt évben két fiatalról, Rátai Dánielről és Spohn Mártonról már elneveztek az Intel ISEF verseny után kisbolygót. Idén két újabb magyar diák részesült ebben az elismerésben. Sugár Krisztina és Simon Dávid Szabolcs a budapesti Szent Margit Gimnázium végzősei, akiket az ISEF hazai társszervezete, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) delegált,  hulladékhő-pumpa nevű találmányukkal két rangos elismerést is begyűjtöttek. A második helyezés kiemelt rangját az is jelzi, hogy Krisztináról és Dávidról elneveznek egy-egy Föld-közeli kisbolygót.

2011-ben újabb magyar felfedezésű kisbolygók névjavaslatát fogadta el a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU), ennek eredményeként kisbolygót kapott például Kossuth Lajos, Hofi Géza és André Kertész is. Mint a Magyar Csillagászati Egyesület (www.mcse.hu) honlapján olvasható, a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete együttműködésében indították 1997-ben a kisbolygó-megfigyelési programot, amelynek keretében eddig ezernél több aszteroidát fedeztek fel. Egy-egy aszteroidát neveztek el Kincsemről, valamint a Badacsonyról is. Badacsonyról azt az 1-2 kilométeres égitestet nevezték el, amely 360 millió kilométerre található a Naptól, és 3,7 év alatt kerüli meg központi csillagunkat. Kisbolygót neveztek el Kincsemről, a csodakanca egy 3-4 kilométeres égitestet "kapott". A legtöbb aszteroidát Sárneczky Krisztián fedezte fel. Ugyancsak 2011-ben csillagot neveztek el a Nagyszőlősön élő Hasznyuk Józsefről, aki a múlt század 50-es éveitől gyűjti az űrhajózással kapcsolatos bélyegeket és relikviákat, emellett kapcsolatokat ápolt a Gagarin-család minden tagjával. A kárpátaljai gyűjtő a NASA asztronautáival, köztük a Holdra elsőként lépő Neil Armstronggal is felvette a kapcsolatot, és levelezett Farkas Bertalannal.

___________________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.

Bartók Béla (1881-1945) mindig is nagyon népszerű volt Belgiumban, annak idején a Palais des Beaux Arts (“a brüsszeli MÜPA”) igazgatója, mielőtt még a művész 1940-ben végleg Amerikába távozott volna, számos alkalommal hívta Bartókot Brüsszelbe. A kelet-európai rendszerváltozásokat követően a helyi városvezetés elhatározta, hogy a Place D’ Espagne (Spanyol tér), ami a belga főváros egyik központi, de zárt tere, Európa tér elnevezést kap, és ebből az alkalomból minden országból egy híresség szobrát állítják fel ott, Don Quijote és Sancho Panza szobrával szemben. 

A Carrefour de l'Europe-on 1995-ben avatták fel a Bartók-szobrot. Ez az egyetlen magyar emlékmű Brüsszelben. Jelképes az is, hogy a központban kapott helyet Varga Imre szobra, amely Magyarország ajándékaként érkezett a Brüsszelbe, és hosszú hónapokig tartott, amíg a város minden érdektábora áldását adta arra, hogy a Gare Centrale-lal szemben frissen épített Meridian Hotel udvarán felállítsák. A szobor avatásán a magyar és a belga városatyák mellet ott voltak a helyi Zeneakadémia és a Palais des Beaux Arts képviselői is, akik maguk is hozzásegítettek ahhoz, hogy valóban Bartók bronzalakja reprezentálja itt Magyarországot. Ilyen emlékművet több más ország is megpróbált azóta Brüsszelnek ajándékozni, de az elfogadtatás eddig csak a magyaroknak sikerült. 

Bartók 1913-ban Algériába utazott, hogy a Biskra környéki oázisokban arab népzenét gyűjtsön, a magyar, szlovák és román melódiák után valami “Európán kívüli” zenét is megismerhessen. 

Az észak-afrikai országban szakértők szerint Bartók Béla tulajdonképpen a Keletet kereste, olyan muzsikát, amelyben alapvetően más dallamok és ritmusfajták uralkodnak.

Nem kevesebb, mint 118 fonográfhengerrel tért vissza Afrikából, és az anyag nagy részét azután le is jegyezte. 

Biskrában, szálláshelyén, a régi Hotel Transatlantique épületén 2004-ben az algíri magyar nagykövetség vezetői emléktáblát avattak a művész tiszteletére.

 2007-ben Sólyom László algériai látogatása során a magyar köztársasági elnök megkoszorúzta a magyar, francia és arab nyelvű táblát.

Bartók Bélának 2003. májusában szobrot emeltek a román főváros egyik legnépszerűbb parkjában is. Az avatón Razvan Theodorescu román kulturális miniszter azt hangsúlyozta, hogy nagy, európai szellemű alkotónak tekinti Bartókot, akinek mindenképpen helye van egy olyan európai fővárosban, mint Bukarest. Theodorescu szerint a magyar zeneszerző egyik nagy érdeme az, hogy alaposan tanulmányozta és megértette mind a magyar, mind a román népzenét. Az eseményen ugyancsak felszólaló Markó Béla RMDSZ-elnök aláhúzta, hogy Bartók Béla modern művészetébe be tudta építeni a legősibb hagyományokat, másrészt alkotása révén összekapcsolta a Kárpát-medencében élő nemzeteket. A bukaresti Herastrau parkba került szobor Gyarmathy János marosvásárhelyi művész alkotása.

Bartók 1922 és 1937 között 14 alkalommal járt Nagy-Britanniában. Kétméteres bronzszobrát - Varga Imre alkotását - először 2004 októberében, a brit főváros elegáns Kensington és Chelsea kerületében, a South Kensington metróállomás melletti kis téren állították fel, a londoni Magyar Kulturális Központ és a Peter Warlock Society támogatásával és anyagi hozzájárulásával. (Peter Warlock brit zeneszerző szervezte meg 1922-ben Bartók Béla első londoni útját).

Később nagyszabású közterületi átalakítások miatt a szobrot is leszerelték, ám a városrendezés befejeztével visszaállították és újból felavatták. A szobor annak az utcának a közelében áll, ahol a magyar zeneszerző londoni tartózkodásai idején lakott. Bartók nevét emléktábla is őrzi egykori londoni lakhelyén, a szobortól 200 méterre lévő Sydney Place 7-es számú házán.

___________________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.

www.magyaremlek.nolblog.hu

Szent Erzsébet – mint említettük – a Bánk bánból ismert Gertrúd leánya volt.

A királyné családi gyökerei a felső bajorországi Andechsbe nyúlnak vissza, testvére, Hedwig von Andechs, akárcsak Erzsébet, kiérdemelte, hogy később szentté avassák.

Andechs Németország, de különösen a bajorok egyik legnépszerűbb búcsújáró helye, az Erzsébet-kultusz itt – a családi kötődés okán is – talán még nagyobb, mint általában német földön.

A hatszáz éves kolostorban őrzik Erzsébet menyasszonyi ruháját.

Az andechsi templom mellett szobor örökíti meg a “rózsa-csodát” a koldussal, de a magyar szent nevét még egy forrás is viseli itt, amelynek vize állítólag csodatévő: gyógyhatást tulajdonítanak neki, főleg szembetegségekre…

___________________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.   

A zenerajongásáról mindig is jól ismert cseh főváros közönsége viszonylag későn, 1840-ben élvezhette első alkalommal Liszt Ferenc (1811-1886) zongorajátékát. A koncert helyszínén, Prága legrégebbi bérházának falán mellszobor – Hana Wichterlová cseh szobrászművésznő alkotása – és rövid szöveg emlékezteti az arra járókat a művészettörténeti eseményre. Maga az Uhelny trh és a Národní trida közötti épület – a Platyz – mindmáig a kultúra egyik központja maradt Prágában, a háztömb udvarán például időről időre fiatal képzőművészek rendeznek kiállításokat alkotásaikból.

A magyarok és a világ “hírhedett zenésze" – mint Vörösmarty szólította meg őt – a XIX. század negyvenes éveiben még több alkalommal fellépett ugyanezen a helyen. Liszt ebben az időben már Európa-szerte ismert és viharosan ünnepelt zongoraművész volt, akinek sikere Prágában sem maradt el. A világot járó és játékával meghódító Liszt Ferenc nemzetközi koncert-kötelezettségei miatt viszonylag ritkán szerepelt hazájában, de magyar érzéseinek számos esetben tanúbizonyságát adta. 1838-ban hangversenysorozatot tartott a pesti árvízkárosultak javára, 1840-ben – tehát első prágai fellépésének évében – pedig alapítványt tett egy Nemzeti Zenede létesítésére Pesten.  

Kijevben az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség állított emléktáblát Lisztnek annak a régi teremnek a falán, ahol a művész oroszországi hangversenykörútja során 1847-ben nagysikerű koncertet adott. A mester emellett Odesszában és Jelizavetgrádban is fellépett. Itteni élményei hatására írta két zongoradarabját, az Ukrán balladákat, amelynek alapjául a Jaj, ne menj, Hricju és a „ Szelek fújnak, vad szelek..." kezdetű dalok szolgáltak. Sokat merített az ukrán dallamkincsből  a Mazepa című szimfonikus költemény megírásakor is.

Itáliában is szívesen látott vendég volt. Tivoli, a műemlékekben gazdag kisváros mintegy 30 kilométernyi távolságra esik Rómától. Leghíresebb látványossága a Villa d'Este egy ideig egy Habsburg tulajdonában volt, aki meghívta Liszt Ferencet. A kiváló muzsikus két híres zongoradarabban állított emléket látogatásának: Villa d'Este Szökőkútjai és Villa d'Este ciprusai. A magyar Liszt Ferenc Társaság emléktáblája a villa bejáratánál, baloldalt látható.

Weimarnak, a német kultúra és művészet talán legismertebb és legjelentősebb központjának, Goethe és Schiller városának hosszabb időszakokon át neves magyar lakója is volt, Liszt személyében. A nagy muzsikus először 1848-ban telepedett le a türingiai városkában, ahol 1861-ig élt, s tíz éven át a hercegi udvar karnagyaként működött. Itt és ekkor kötött életre szóló barátságot Richard Wagnerrel (a Lohengrin ősbemutatóján, 1850-ben Liszt vezényelt a weimari színházban). Az addig inkább virtuóz zongoraművészként Európa-szerte ünnepelt Liszt Ferenc zeneszerzői tevékenysége ebben az időszakban teljesedett ki. 1856-ban az általa komponált ünnepi misével szentelték fel az esztergomi székesegyházat, s ugyancsak ekkor született Hungaria című szimfonikus költeménye is, amelyet először Pesten mutattak be.

Néhány római esztendő után a mester ismét visszatért az Ilm partjára, de egyre gyakrabban és egyre hosszabb időre látogatott el a magyar fővárosba is.

Zeneszerzői tevékenysége mellett Liszt szervezőként is öregbítette Weimar hírnevét: az ő kezdeményezésére jött létre itt az Általános Német Zenei Egyesület, amely a várost évtizedekre a német zenei élet középpontjává változtatta.

Nem meglepő tehát, hogy a németek is hozzánk hasonlóan becsülik, sajátjuknak tekintik “Franz" Lisztet, akiről – akárcsak a magyar fővárosban – Weimarban is zeneművészeti főiskolát neveztek el (Hochschule für Musik Franz Liszt).

1902-ben felállították a szobrát, a házban pedig, ahol itteni tartózkodása idején 1869-től halála évéig élt, a földszinten Liszt-múzeumot rendeztek be, az emeleten viszont eredeti formájában hagyták meg a lakását, amelyet a tisztelők tömegei keresnek fel mindmáig.

Liszt Ferenc életének utolsó éveiben többször járt Bayreuthban, hiszen Richard Wagner, a Bayreuthi Ünnepi Játékok megalapítója volt egyik legjobb barátja.

Liszt második lánya, az 1837-ben született Cosima 1870-ben Wagnerhez ment feleségül.

 Liszt támogatta a Festspielhaus építésére indított gyűjtést és segített az ünnepi játékok elindításában is.

Bayreuthban, az ünnepi játékok idején érte a halál Liszt Ferencet 1886-ban. Már betegen érkezett az eseményre, a Parsifalt, valamint a Trisztán és Izoldát azonban még megtekintette, mielőtt tüdőgyulladás következtében meghalt; a ház falán ma tábla őrzi emlékét.

Kívánságának megfelelően Bayreuthban temették el, a zeneszerző-zongoraművészt hatalmas gyászmenet kísérte a városból végső nyugvóhelyére.

Mellszobra – Arno Breker alkotása ­– a Festspielhaus kertjét ékesíti, egykori lakóhelyén múzeum működik.

Időbeli sorrendben a legutolsó a varsói Liszt-emlékmű, amelyet ünnepélyesen avattak fel a lengyel főváros Lazienki parkjában, Fryderyk Chopin emlékművének szomszédságában.

 A lengyel királyok egykori parkjában a varsói hatóságok először és csak a Liszt-szobor esetében tették lehetővé, hogy a Chopin-emlékmű közvetlen közelében egy másik, ráadásul nem lengyel személyiséget ábrázoló szobor kapjon helyet. A parkban áll ugyan szobra több neves lengyel írónak, művésznek, de ezeket a Chopin-szobortól távolabb helyezték el.

A Liszt-szobor varsói felállításának az volt az előzménye, hogy Szilasi Alex zongorista a 2010-es Chopin-évben egy Chopin-mellszobrot kapott ajándékba, s a művész úgy döntött, hogy ezt felajánlja Budapestnek. Egyúttal megfogadta, hogy cserébe egy Liszt-szobrot ajándékoz Varsónak.

A térplasztikát Gerő Katalin készítette el, a szobrászművész munkájáért nem kért honoráriumot. A szoboravatáshoz kiváló alkalmat nyújtott a két zeneszerző születésének – egymást követő – 200. évfordulója, továbbá az Európai Unió ugyancsak egymást követő 2011-es magyar és lengyel elnöksége.

 ___________________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.   

Szent István felesége, az első magyar királyné 984 körül született Passauban. Gizella bajor hercegnő kezét Géza fejedelem 995-ben kérte meg fia számára. (Az ifjú hercegkisasszony a későbbi császár, II. Henrik testvére volt.) A felnőtt István és a 996-ban még gyermekkorú, tízévesnél alig idősebb Gizella esküvőjét (egyes feljegyzések szerint eljegyzését) a dél-bajorországi Scheyern városka bencés kolostorának kápolnájában tartották, amelyet ennek tiszteletére később Königskapelle-nek, királykápolnának neveztek el. A jeles szertartásra ma is szívesen emlékeznek a kolostor gazdái és az odalátogató magyarok, az utóbbiak leróva kegyeletüket Szent István szobra és bronz emléktáblája, illetve a frigyet megörökítő – Esztergom által adományozott – márványtábla előtt.

Az ifjú nej a frigy után követte férjét új hazájába.

Kíséretében több német lovag érkezett Magyarországra.

Fontos szerepet vállalt a kereszténység terjesztésében, az a miseruha, amelyben benne van az ő kézimunkája is, és amit a székesfehérvári templomnak ajándékozott, később a magyar királyok koronázási palástjává lett.

Ezen szerepelnek István király, Imre herceg és Gizella királyné, akiknek ez az egyetlen – hímzés formájában – fennmaradt korabeli, hitelesnek minősíthető ábrázolása.

Özvegyként Gizella visszatért Bajorországba, ahol idővel a passaui apácakolostor főnökasszonya lett. 1059-ben bekövetkezett halála után ugyanott temették el. 1975-ben avatták boldoggá. Sírja búcsújáró hely.

2000-ben Münchenben a Damenstift templomban rézdomborművet avattak Boldog Gizella és Szent István emlékére.

Szabolcs Péter Munkácsy-díjas művész alkotásának elhelyezését az ottani magyar főkonzulátus és a Bajorországban élő magyarok közössége kezdeményezte.  

 ____________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.

Talán a legellentmondásosabb személy sorozatunkban kisbarnaki Farkas Ferenc (1892-1980) katonatiszt, cserkészvezető, a Horthy által alapított Történelmi Vitézi Rend harmadik főkapitánya. Szerepe főképpen annak okán vitatott, hogy a nyilas uralom alatt is aktívan továbbszolgált.

A Ludovika Akadémiát 1912-ben végezte el, majd részt vett az I. Világháborúban, amelyet vezérkari századosként fejezett be. 1938 és 1943 között ő volt a Ludovika parancsnoka.

Teleki Pál miniszterelnök 1941-es öngyilkossága után Horthy a tábornokot nevezte ki Magyarország főcserkészévé, aki mögött ekkor már 22 évnyi cserkészmúlt állt, benne az 1933-as gödöllői dzsembori sikeres megszervezésével.

Vezetése alatt a cserkészet katonai irányba tolódott el, egyúttal igyekezve kihúzni a talajt a rivális Levente Mozgalom, később a nyilasok által felkarolt Magyar Őrszem mozgalom alól.

Az 1944. március 19-ei német megszállás után arra készült, hogy – a kormányzó parancsa esetén – a németek ellen forduljon, de ezt a parancsot Horthy nem adta ki. Az október 15-ei nyilas hatalomátvételt közvetlenül megelőzően nevezték ki vezérezredessé és a budapesti hídfő parancsnokává. Horthy ekkor akart kiugrani a háborúból, a sikertelen kísérletben kisbarnaki Farkas szerepe ismét csak tisztázatlan: egyes források szerint nem érkeztek időben csapatai Budapestre, mások szerint egyszerűen elárulta Horthyt. Ezt követően hűséget esküdött Szálasinak (aki a tábornokot „elhelyezési kormánybiztosnak” nevezte ki), később ő volt az, aki megszervezte a koronázási jelvények Nyugatra juttatását. A koronaékszerekkel és az aranytartalékkal együtt ment a tábornok is, 1945-ben német földön esett amerikai fogságba, nem is jött többé haza.

1946-tól a magyar emigráció egyik vezetőjeként tevékenykedett, személyéhez fűződik számos emigráns rendezvény, köztük az altöttingi (képünkön, Bajorországban) Guttenburg-kastélyban 1947. augusztus 20-án tartott „Országgyűlés Képviselő- és Felsőházának” együttes ülése is, erre, valamint az egyidejűleg megtartott zarándoklatra bronztábla emlékeztet a kápolna falán, stilizált rovásírásos szöveggel. (Az esemény előtti napon a CIC (Counter Intelligence Corps) nevű amerikai katonai elhárító szolgálat rosenheimi kirendeltségének őrjárata jelent meg a helyszínen, és magyarázatot kért, miféle „nyilas összeesküvés” készül ott.) Az eseményen kisbarnaki Farkas Ferencet választották megbízott miniszterelnöknek… A németországi Arnstorfban temették el, több családtagjával közös sírban nyugszik.

Budapesten a népbíróság távollétében lefokozta, és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte, háborús bűnök vádjával. Az ítélet hátterében azonban a nyugati magyar emigráció szervezésében vállalt szerepe állt.

Az 1950-es népbírósági ítéletet 1998-ban a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette, és a köztársasági elnök később visszaállította kisbarnaki Farkas Ferenc eredeti rendfokozatát is.

A tábornok posztumusz rehabilitációja hosszú és éles vitát váltott ki, nemcsak magyar történészek között, de az Országgyűlésben is. 2006-ban a parlamentben Szekeres Imre akkori szakminiszter visszautasította, hogy ő kezdeményezte volna a rendfokozat visszaállítását. Mint mondta, azt a Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottságának kezdeményezésére a köztársasági elnök állította helyre 2006. szeptember 15-i hatállyal – bár formailag a szakminiszter előterjesztésére. Az eljárás ellenzői arra is felhívták a figyelmet, hogy kisbarnaki Farkas a sopronkőhidai perben a hadbíróság elnöki tisztét töltötte be. Ebben a perben ítélték el a Horthy-féle sikertelen kiugrási kísérletben résztvevő katonákat, és a tábornok írta alá Bajcsy-Zsilinszky Endre halálos ítéletét is. Kisbarnaki később azzal magyarázta ezt a szerepvállalását, hogy kényszerítették. Ugyanakkor arra nézve nincs adat, hogy a zsidókérdés „végső megoldásában” közvetlenül részt vett volna. Súlyos vádként hangzott el viszont, hogy a szovjet offenzíva idején ő adta ki a parancsot: lőjenek a visszavonuló magyar katonákra.

___________________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.

A középkor törökellenes küzdelmének leghíresebb és magyar szempontból legnagyobb jelentőségű csatáját 1456 nyarán vívták a Duna és a Száva találkozásánál épült Nándorfehérvár, a mai Belgrád erődítménye körül. Az itt aratott győzelem hetven évvel késleltette a török hódítást Magyarországon. Nándorfehérvárt mindössze hat-hétezer fős – többségében szerbek alkotta – helyőrség védte, amikor egyértelművé vált, hogy a soha nem látott erőkkel (hetvenezer katonával, háromszáz ágyúval, folyami hajóflottával) felvonuló II. Mehmed szultán itt kívánja betörni Magyarország kapuját. A pápa a veszély hallatán keresztes hadjáratot hirdetett, Hunyadi János országos főkapitány pedig saját seregével és fizetett zsoldosokkal, összesen mintegy tízezer harcossal indult a várvédők segítségére. Menet közben csatlakoztak hozzá más délvidéki egységek, illetve a Kapisztrán János vezette keresztes hadak is. A július 14-től 21-ig tartó ostrom során az óriási túlerő nem tudta bevenni a várat. A védők hősiességének jelképévé vált Dugovics Titusz, aki a lófarkas zászlót kitűzni készülő törököt a bástyafokról magával rántotta a mélybe. Végül az ágyúk elfoglalásával és a török ellen fordításával Hunyadi megroppantotta az ellenséget, hajóik felégetésével pedig kilátástalanná tette számukra az ostromot. Ezt belátva II. Mehmed – aki maga is megsebesült – visszavonult. Hunyadi néhány hét múlva a táborban kitört pestisjárvány áldozatául esett. A szultán erről értesülve így beszélt róla: “Ellenfelek voltunk, de mégis sajnálom a halálát, mert nála nagyobb embert nem ismert a világ."

Az albániai Krujában egy tér elnevezése, továbbá a vármúzeumnak magyar részről adományozott kardmásolat és tablókiállítás emlékeztet Hunyadi Jánosra. Ebből a várból irányította valaha törökellenes hadmozdulatait Szkander bég, azaz Kasztrióta György (Gjergj Kastrioti), aki korábban II. Murád szultán udvarában tanulta a hadi mesterséget. Ám amikor az uralkodó 1443-ban a Balkánon át Várna felé vonuló Hunyadi csapatai ellen küldte, Szkander bég otthagyta az oszmán haderőt, és háromszáz albánnal visszatért hazájába, ahol ősi birtokukon, Krujában szervezte a hódítókkal – illetve olykor Velencével – szembeni ellenállást.

Hunyadi ezt elismerve javasolta I. Ulászló királynak, hogy kössön szövetséget az albán vezérrel, az erre vonatkozó levélváltás máig fennmaradt. Az 1444-es várnai vereség, illetve Ulászló halála a csatatéren lefékezte a kapcsolat erősödését, így később is egymást csak távolról támogatva működött együtt a két hadvezér (a nándorfehérvári csata idején az albánok jelentős török erőket kötöttek le, hozzájárulva Hunyadi győzelméhez). Albániában mindmáig a függetlenségi harc egyik legszebb fejezetének tekintik az oszmánellenes együttműködést a magyarokkal, ennek megfelelően nagy becsben tartják Hunyadi János emlékét is.

____________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.

Az ötvenes évek magyar Aranycsapatának labdarúgói 1956 után – hosszabb nyugati portyát követően – részben hazajöttek, részben azonban a külföldön maradás mellett döntöttek. Az előbbiek között jegyzi a sporttörténelem Hidegkuti Nándor (1922-2002) nevét, aki számos más siker mellett a londoni 6:3 középcsatáraként a Wembley-ben belőtt három góljával írta be magát a magyar labdarúgás krónikájába. Az utóbbiak, a kinn maradottak között szerepelt viszont Puskás Ferenc (1927-2006) balösszekötő is, aki csapatkapitányként nemcsak valóban kimagasló játéktudással, de nagyszerű irányítóképességgel is rendelkezett. “Öcsi” később “Pancho” becenévvel lopta be magát a spanyol focibarátok, konkrétan a Real Madrid szurkolótáborának szívébe.

Pályafutásuk során mindketten számos sikert arattak még, majd koruk előrehaladtával, az aktív játékosi pályát lezárva labdarúgó edzőkként öregbítették saját nemzetközi tekintélyüket és a magyar futball jó hírét. Különös véletlene a sorsnak, hogy mind Puskás, mind pedig Hidegkuti edzősködött Egyiptomban, ha nem is azonos klubnál, de 1983-84-ben időbeni egybeeséssel.

Az idén januárban, egyiptomi hivatalos látogatása alkalmával Orbán Viktor miniszterelnök ellátogatott az Egyiptomi Labdarúgó Szövetség kairói székházához, amelynek falán felavatta a két labdarúgó közös emléktébláját. Mint mondta, Hidegkuti és Puskás sok boldog pillanatot okozott a magyaroknak és az egyiptomiaknak egyaránt. Felidézte azt is, hogy Hidegkuti Nándor többszörös bajnokcsapatot csinált Egyiptomban. A kormányfő átadta a “futballszerető magyar társadalom” üdvözletét, és nagyrabecsülését fejezte ki azoknak, akik továbbra is ápolják a magyarok nagyjainak emlékét a Nílus mentén.

 ____________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.  

Halálának 250. évfordulója közeledtével utcát neveztek el Mikes Kelemenről (1690-1761) a magyar prózairodalom kimagasló alakjáról, Rákóczi Ferenc száműzetésének krónikásáról Rodostóban. A Márvány-tengerparti török város volt a “nagyságos fejedelem” és kuruc társai bujdosásának végállomása. Rodostó (Tekirdag) közgyűlése a Magyar-Török Baráti Társaság kezdeményezésére a Rákóczi Múzeum mögötti utcát nevezte el Mikesről.

 F. Tóth Tibor, a társaság alelnöke szavai szerint az elmúlt évtizedekben nagyon jó baráti és kulturális kapcsolatot sikerül kialakítaniuk a rodostói vezetőkkel, értelmiségiekkel, Erdogan Erken magyar tiszteletbeli konzullal és Günes Gürselerrel, a Rodostói Magyar Baráti Társaság elnökével. A rodostói társaság egy Mikes-konferencia megtartását is szervezi.

A délkelet-erdélyi Zágonban született Mikes Kelemen tanulmányait a kolozsvári jezsuita kollégiumban végezte 1700 és 1707 között, itt alapozta meg latin műveltségét. Tizenhét évesen került a fejedelem szolgálatába, akit elkísért lengyel, francia majd török földre is, végig kitartott mellette az emigrációban.

Rodostóban francia nyelven megjelent jelentős műveket fordított magyarra, és itt írta fiktív leveleit képzeletbeli nénje, P. E. grófnő számára Konstantinápolyba. A Törökországi levelek címmel 1794-ben megjelent Leveleskönyvet később török és több más idegen nyelvre is lefordították. A Leveleskönyv – irodalmi értékén túl – a bujdosó magyarok rodostói életének hű krónikája is. 

Mikes 1761. október 2-án hunyt el pestisben. Halálának 250-ik évfordulója közeledtével nemcsak az utcát nevezték el róla, de a török posta emlékbélyeget is adott ki a tiszteletére, borítékkal és bélyegzéssel egészítve ki a baráti gesztust.

____________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.

2011 márciusában a magyar és a lengyel államelnök felavatta Varsóban azt a kétnyelvű emléktáblát, amellyel a lengyel nép köszönetét fejezi ki a magyar népnek az 1919-21 közötti években országának nyújtott – lőszer- és fegyverszállítmányban testet öltő – katonai segítségért. Az 1919-21 közötti években a Magyar Királyság közel 100 millió gépfegyverlőszert, óriási mennyiségű tüzérségi lövedéket és más hadifelszerelést juttatott el Lengyelországnak, elősegítve ezzel a lengyel fegyveres erők győzelmét a Vörös Hadsereg felett. Lengyelország 91 év után e bronztáblával fejezte ki köszönetét a baráti gesztusért a magyaroknak.

Az 1919-21-es “lengyel-bolsevik háború” (a lengyel-szovjet háború elnevezés nem pontos, hiszen a Szovjetunió csak 1922-ben alakult meg) a függetlenségét 123 évi felosztottság után az I. világháború végén, 1918-ban visszaszerző Lengyelország keleti határainak kialakításáért és függetlenségének megőrzéséért folyt. Szovjet-Oroszország Németország kapitulációja után felmondta a breszt-litovszki békét, és 1918 decemberében életbe léptette a Visztula-hadműveletről szóló parancsot. Mihail Tuhacsevszkij, a Vörös Hadsereg tehetséges fiatal tábornoka (a később Sztálin utasítására kivégzett szovjet marsall) egyik menetparancsában azt írta: “A fehér Lengyelország testén át vezet az út a világot lángba borító forradalomhoz”. Varsó ebben a küzdelemben eléggé magára maradt, csak Franciaország járult hozzá ahhoz, hogy a világháborúban vesztes Magyarország is a lengyelek segítségére siessen. Csehszlovákia megtiltotta, hogy a Budapest által megígért honvédség átvonuljon területén. Magyarország vállalta, hogy Románián keresztül juttatja el a magyar – és francia – lőszerszállítmányokat a háború színterére, a lengyel főváros közvetlen közelébe. Józef Pilsudski marsall 1921 augusztusában Varsó alatt ellentámadásba ment át, és az ellenségre döntő vereséget mért, amely “visztulai csoda” néven vonult be a történelembe. A lengyelek több mint százezer hadifoglyot ejtettek, s hatalmas területről sikerült kiszorítaniuk a Vörös Hadsereget.

____________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.

A nagy nyugat-lengyelországi ipari és vásárvárosban utcanév és kétnyelvű bronztábla emlékeztet Mansfeld Péterre (1941-1959), az 1956-os magyarországi forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozatára. Általános iskolai tanulmányait a Medve utcai Általános Iskolában végezte – itt tábla őrzi emlékét –, majd a csepeli Rákosi Mátyás Tanintézetben lett esztergályos tanuló. 1956-ban a MÁVAG-nál dolgozott. A forradalom idején a “Szabó bácsi” vezette Széna-téri felkelők soraiban teljesített futárszolgálatot, gépkocsival (jóllehet jogosítványa nem volt). Utána a MOM-ban kapott munkát, közben néhány barátjával arra törekedett, hogy felszítsák az ellenállás lángját. A következő két évben az illegalitás határán élt, kisebb bűncselekmények sorozatát hajtva végre, majd 1958 februárjában lefegyvereztek egy rendőrt. 

Személyét és akcióit a hatalom annak bizonyítására igyekezett felhasználni, hogy a forradalom voltaképpen köztörvényes bűnözők lázadása volt.

Poznan kiemelkedő szerepet játszott a lengyelországi 56-os júniusi eseményekben, a munkásmegmozdulások egyik gócpontja volt. Nem véletlenül itt helyezték el Mansfeld Péter emléktábláját, a róla elnevezett utca egyik házának a falán. Március 23-án, a Magyar-Lengyel Barátság Napján ezt, és a lengyelországi ’56 legifjabb áldozatának, Romek Strzałkowskinak ugyanebben a városban felállított emléktábláját is megkoszorúzzák a poznaniak és az ideérkező magyar delegációk tagjai.

____________________________________

“Magyar emlékek a világban" címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.

Örményország fővárosában 2002-ben avatták fel azt az emlékművet, amely – a világban eléggé szokatlan módon – egyszerre tiszteleg egykori ellenségek előtt. A négyszögletű, zömök oszlop rózsaszín tufából épült – Jereván központjának házaira jellemző ez az építőanyag.

Az Örményországban a II. világháború alatt és után elhunyt magyar hadifoglyok, illetve a Szovjet Hadsereg alakulataiban harcoló, és Magyarországon életüket áldozó örmény katonák emlékét egyszerre őrző obeliszk felállításának gondolatát a magyarországi örmény közösség vezető képviselői, köztük Avanesian Alex és Nazarjan Hamlet fogalmazták meg, megvalósításában jelentős szerepet játszott Holló József tábornok, a Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója.

Az emlékmű Jereván egyik központi terén áll, az örmény fővárosba látogató magyarok – hivatalos küldöttségek tagjai és turisták egyaránt – rendre felkeresik a közös emlékoszlopot, ahol virágokkal fejezik ki tiszteletüket az elhunytak iránt. Míg Budapesten, a Fiumei úti sírkertben mintegy háromszáz örmény katona alussza örök álmát, Örményországban Gümriben (a volt Leninakanban), valamint Szevanban, Szpitakban és másutt sok magyar katona és hadifogoly nyugszik. Sírjaikat éppúgy, mint a jereváni obeliszket és közvetlen környezetét a helyi hatóságok óvják és gondozzák. Jerevánban az avatás előtt magyar föld és víz került a gránittalapzatba, Pestszentlőrincen, az Uzsok téren hasonló, ám a Kaukázusból hozott elemek kaptak helyet az emlékkő alatt, amellyel – a jereváni oszlop avatásával egyidejűleg – az örmény haza tisztelgett magyarországi hősi halottai előtt.

--------------------------------

  Magyar emlékek a világban címmel itt olvashatjátok 2000-ben a nyomtatott Népszabadságban megjelent sorozatom darabjait a világban szétszórtan fellelhető magyar emlékhelyekről és emlékművekről – persze az időközben felavatott újabb szobrok, táblák sem hiányoznak majd; főleg, ha Ti is segítetek ezeknek a felkutatásában.